Közélet

A pornó okozta egy rendőr halálát

Az autópálya mellett helyszínelő rendőrt egy benzinszállító gázolta halálra, amelynek sofőrje vezetés közben telefonján netezett, ahelyett, hogy az utat figyelte volna.

Az ütközés az amerikai Arizona államban történt, és a benzinszállítóban lévő fedélzeti kamera rögzítette. Az Arizona Daily Star című helyi lap által megszerzett felvételen jól látni, hogy az üresen haladó teherautósofőr, Jorge Espinoza egyáltalán nem veszi észre a félig a külső sávban álló rendőrautót, csak akkor, amikor száz kilométeres sebességgel nekicsapódik. A férfi három rendőrautónak és két tűzoltóautónak csapódott neki.

Az ütközésben meghalt az egyik rendőrautóban éppen jelentést író rendőr, akit hiába vágtak ki gyorsan a roncsok közül, már nem lehetett megmenteni az életét.

Espinoza először azzal védekezett, hogy a tükörben nézett hátrafelé, és azért nem vette észre a külső sávban álló rendőrautót, és tagadta, hogy telefonjára figyelt volna, azt állítva, hogy sosem használja vezetés közben a telefont, mert tiltja a cég szabályzata. Később azonban kiderült, hogy az ütközés idején a telefonjával a Facebookon „ruhát alig viselő, provokatív pozíciókban lévő nők fényképeit” nézegette, és rendszeresen nézett pornóoldalakat vezetés közben.

A felvételen azért nem látszik, hogy a telefonját nézegeti, mert pénztárcáját pont úgy helyezte el a műszerfalon, hogy takarja az őt figyelő céges kamerát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik