Közélet

Orbánnak üzenő felirat miatt zárták le a Lánchidat

molino a Lánchídon (molino, lánchíd, )
molino a Lánchídon (molino, lánchíd, )

Az Együtt-PM aktivistái feszítettek ki egy molinót csütörtök hajnalban a hídon, a rendőrség emiatt zárta le.

“Az Együtt-PM szövetség szerint Orbánország nem egyenlő Magyarországgal, a Fidesz hívei pedig nem egyenlők a nemzettel. Mi mindannyian magyarok vagyunk, legyünk bármely pártnak a hívei.” Az Együtt-PM aktivistái erre akarták felhívni a figyelmet a molinóval – írta az akcióról szóló közleményében a szövetség.

Hozzátették, hogy Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i nemzeti ünnepen mondott beszédét “a magyar demokrácia egyik legnagyobb botrányának” tartják. Szerintük “ez a beszéd nem csupán azért sokkolta a demokratikus közvélemény jelentős részét, mert a rezsim névadója katonai díszsorfal előtt adta elő”. Felháborodást keltett azért is – folytatták -, mert az ő politikájával egyet nem értő magyarok tömegét “kizárta a nemzetből, politikai ellenfeleinek jó részét pedig kiátkozta 1956 örökösei közül”.

“Magyar vagyok, de nem fideszes”

Kiemelték, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, volt miniszterelnök “a demokrata politikusok közül elsőként emelte föl szavát, és intézett nyílt levelet Orbán Viktorhoz”. Az Együtt-PM felháborodásának kifejezésére online felületein kampányt is indított “magyarvagyok” címmel, politikusok, aktivisták és egyszerű állampolgárok írtak Orbán Viktor üzenőfalára, és fotózták le magukat vagy köztéri szobrokat “Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!” feliratú táblával – közölték.

A közlemény szerint e kampány állomása volt a csütörtök hajnali akció is. Az Együtt-PM aktivistái a nagy méretű molinót olyan módon feszítették ki a molinót a Lánchídra, hogy “a forgalmat ne akadályozza, azonban sok emberhez eljusson az üzenet: azok is magyarok, akik nem fideszesek. És persze azok is, akik igen” – írták.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek korábban azt mondta, hogy eltávolítanak egy molinót, amelyet ismeretlenek húztak ki a hídon. Erre az időre a rendőrség lezárta a Lánchidat, így a 16-os és a 105-ös autóbusz az Erzsébet hídon át közlekedett. Kora reggel feloldották a zárást, a buszok ismét eredeti útvonalukon járnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik