Az ellenőrrel folytatott – általában nem túl hálás – csevegés is tud jól elsülni, amint az Zsomborral (álnév) is történt még korábban. Az eljárás a BKK szempontjából nem volt szabályos, de a végeredménnyel ők is jól jártak.
A történet úgy kezdődött, hogy egészen április végéig mindig volt bérletem, aztán beütött a krach és nem volt miből vásárolnom. Egyik nap kaptam egy számomra nagyobb összeget, így boldogan mentem bérletet vásárolni. Itt kezdődött a probléma. Óbudán, a Bogdáni útnál nem volt bérletpénztár, így – gondoltam – veszek egy jegyet az újságárusnál, hisz úgyis a Nyugatinál van dolgom, majd ott befektetek egy bérletbe.
Fotó: Wikipedia/Hunyadym
Jó szokásom szerint csak akkor tartok magamnál készpénzt, ha ez feltétlenül szükséges, de akkor ez nem volt adott, mire az eladó közölte velem, hogy nem lehet kártyával fizetni. Hirtelen felindulásból felpattantam az éppen akkor bevezetett 9-es buszra, mondván életemben először bliccelek, csak nem lesz ellenőr (bár ez egy új járaton erőteljesen logikátlan feltételezés volt), ha mégis lesz, akkor kimagyarázom magam.
Margit híd, budai hídfő megálló. Kinézek az ablakon, látom három közterületes. Nézem, ezek mi a fenét akarnak, aztán megvilágosodtam: biztosan mennek egyik közterületről a másikra… Tévedtem. Az ellenőr, egy idősebb úriember odajött, mondta a szokásos szöveget. Közöltem, hogy épp most szerettem volna bérletet vásárolni, de erre nem volt lehetőségem, ezért meg ezért.
Megkérdezte, van-e nálam készpénz, közöltem vele, hogy csak bankkártyám van. Erre ő: “Minek néz ön engem, bankautomatának?” Mondom: nem. Ezután odaadtam neki a lakcímkártyám (ekkor már egy nagyobb darab közterület-felügyelő is csatlakozott a társalgáshoz). Részemről én békésen ültem, eszem ágában nem volt elfutni, hová is futnék a lakcímkártyám nélkül…
Az ellenőr magyarázkodott, hogy én megsértettem az utazási feltételeket, stb. Mondtam neki, hogy erre semmi szükség, tudom nagyon jól, hogy én cs.sztem el. “Ha most megveszem a bérletet, és bemegyek az Akácfa utcába, akkor megúszom 2 ezer forintból, igaz?” – kérdeztem. Mondta, hogy igen.
Búcsúzóul (én akkor már egy szép, sárga csekk tulajdonosa voltam), hozzátette: “Annyit tudtam segíteni önnek, hogy nem írtam rá pontos időt, csak dátumot”. Akkor még nem értettem, ez miért segítség, hisz két napom van a bemutatásra. Később értettem meg, mikor egy idős néni azért ordibált az ügyfélszolgálatossal, mert 4 perccel később vásárolta meg a bérletet, mint a bírság kiállításának ideje volt. Az ügyintéző nagyon kíváncsi volt, mikor is állították ki a bírságom, de ezek után hülye lettem volna mondani neki, így megúsztam 2 ezer forintból.
Ezúton is köszönöm annak az ellenőrnek a jóhiszeműségét és jószívűségét, és remélem, nem lett semmi problémája abból, hogy nem írta rá a bírságomra a pontos időt. Igazából a történetemmel csak azt szerettem volna bebizonyítani, hogy igenis vannak olyan ellenőrök, akik nem csak a pótdíjra hajtanak, és ha az ember normálisan, korrektül beszél velük, akkor ők is így viszonyulnak a dolgokhoz.
Fotó: Wikipedia/Hunyadym
