Közélet

A férfi, akire bérgyilkost küldött egy politikus

A Hír24 stábjának interjút adott az az ukrán bankár, aki az egyik állítólagos célpontja a Budapesten letartóztatott Alekszander Sepeljevnek.

Kiadatási letartóztatásba helyezte a magyar bíróság az ukrán Alekszander Sepeljevet és feleségét a menedékkérelmük elbírálásáig.  Mindkettőjüket még júliusban, Budapesten az Interpol körözése alapján tartóztatták le. Három ember meggyilkolásának megrendelésével, valamint két komoly sikkasztással gyanúsítják hazájában Sepeljevet. Ő viszont azt állítja, hogy nem ezért, hanem korábbi politikai szerepvállalása, például a börtönbüntetését töltő Julija Tyimosenko kormányában való részvétele miatt, koholt vádak alapján akarják hazájában bíróság elé állítani. Pénteken a budapesti bíróságon megjelent, és a Hír24 stábjának is interjút adott Sepeljev egyik állítólagos célpontja, Szerhij Gyadecsko ukrán bankár. Ő azt állítja, hogy Sepeljev annak idején 4 ember, köztük az ő kivégzésére is utasítást adott. Gyadecsko autójára rálőttek, ő és sofőrje is megsérültek a támadásban.

Szerhij Gyadecsko most keresi a nyilvánosságot, mert mint mondja, azt akarja, hogy Sepeljevet adja ki a magyar hatóság az ukrán bíróságnak, hogy ott perbe foghassák – egyebek mellett egy rendőrezredes és egy bankár meggyilkolásának gyanúja miatt is. Ugyanakkor azt állítja, hogy Magyarországon Sepeljevnek komoly kapcsolatai vannak, akik meg-akadályozhatják a kiadatását.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik