Közélet

Újabb izgalmak az internetet meghódító bankrablóról

Hat akciója közül kettőt bizony nem pénzintézetek ellen intézett.

Ahogy arról a Hír24 beszámolt, információink szerint hat rablás írható annak a férfinak a számlájára, aki menekülős videójával meghódította az internetet. Megtudtuk, nem csak bankok és pénzintézetek vagyonára fájt a foga, vélhetően ő volt az, aki szeptemberben két XII. kerületi üzletben is lecsapott: 21-én a Jakobinusok terén egy cipőboltot rámolt ki, és ami még meglepőbb,  pár nappal korábban –  szeptember 13-án – egy használt ruháshoz ment be fegyverrel, pénzt követelve.


“Munka közben” a Kálvin téren (police.hu)

A férfi őrületes tempót diktál – amikor nem cipő vagy ruhaboltosokat ijeszt halálra – bankot rabol. Úgy tudjuk, ő vitt el két és fél millió forintot a Kálvin téri bankfiókból szeptember 25-én, múlt szerdán ő próbálkozott a Béke téren, két nappal később a XI. kerületi takarékszövetkezetben és kedden a Nagytétényi úton. A rabló viszonylag sikeres akciókat könyvelhet, az egyetlen balul sikerült próbálkozása angyalföldön volt, amikor az ominózus menekülős videó készült.

A férfi legtöbb akcióját kamera rögzítette és számos kép is készült róla, ám egyelőre nem sikerült elkapni.

Egy korábbi rablásánál a rendőrség úgy jellemezte, “mozgása dinamikus, fiatalos”. És valóban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.