Közélet

Hivatali hiba miatt került szabadlábra egy rab

Bortonracsok(960x640)(34).jpg (börtönrácsok, )
Bortonracsok(960x640)(34).jpg (börtönrácsok, )

Át kellett volna szállítani egy másik börtönbe, de helyette szabadon engedték.

Amikor a 33 éves férfinak visszaadták szabadságát, a rab próbált szólni az őröknek az Illinois államban lévő börtönben, hogy neki még van egy 16 évig tartó letöltendő büntetése, de az őrök durván lehurrogták, hogy maradjon csendben – írta a Chicago Sun-Times. Walter Redawn Dixon legalábbis azt állította a lapnak telefonon nyilatkozva, hogy ő jelezte, valami hiba lehet. De végül kikísérték a vasútállomásra, és mehetett Isten hírével – valamint egy barna borítékban kapott 27 dollárral.

Az elkövetkező kilenc hónapban a férfi Chicagóban élt, példás magatartást tanúsítva. Nem keveredett újabb balhékba, iskolába kezdett járni és még a szabadon engedett rabokkal foglalkozó nevelőtiszttel is rendszeresen találkozott. A hibára, hogy mégsem kellett volna szabadon engedni, hanem át kellett volna adni szövetségi hatóságoknak, hogy letöltse 16 éves börtönbüntetését egy szövetségi börtönben, csak pár hete derült fény.

Dixont Iowa államban ítélte el drogvádak miatt egy szövetségi bíróság 2012 szeptemberében, de büntetését nem tudta rögtön elkezdeni, mert előbb még le kellett ülnie a rá ittas vezetésért kirótt börtönbüntetését egy illinoisi állami börtönben. Ahonnan a büntetés letöltése után elvileg egy szövetségi börtönbe kellett volna átszállítani, de mivel az erről szóló iratok nem érkeztek meg a börtönbe, ott erről nem tudtak és Dixont szabadon engedték.

Dixon most abban bízik, hogy jó magaviselete miatt, valamint azért, mert nem próbált megszökni, valamennyire enyhítik büntetése nagyságát. „Gyakorlatilag feladtam magam azzal, hogy megjelentem a nevelőtisztemnél” – közölte a Sun-Timesszal Dixon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik