Közélet

Életjáradékot kér hóhéraitól a felakasztott juhász

Félholtra verték és felakasztották a kissolti juhászt, hogy egy ellopott traktorról beszéljen: azóta járni is alig tud, nem hogy dolgozni – írja a Blikk.

Megnyomorodva és örök tétlenségre kárhoztatva várja hóhérainak büntetőtárgyalását szegényes kissolti tanyáján az a juhász, akit tavaly augusztusban a kiserdőben félholtra vert és felakasztott három férfi.

Ön szerint milyen kártérítés járna a juhásznak?

A Blikk szerint H. József elüszkösödött lábára még mindig nem nőtt vissza a hús, lábujjai furcsán összezsugorodtak, ezért bicegni is csak mankóval tud, a tétlenség pedig megkeseríti az életét. Támadói, akik a bűncselekmény elkövetésének idején fegyőrként dolgoztak a közeli börtönben, egy lopott traktort kerestek Józsefen, melynek hollétéről a juhásznak fogalma sem lehetett.

Törött bordái átszúrták a tüdejét, vádlijáról szó szerint lerugdosták a húst, de ezzel még nem volt vége. Az egyik verőlegény apja hozott egy borjúkötelet, és felhúzták a legközelebbi akácfára. József a kiérkező rendőröknek még meg tudta nevezni egyik támadóját, H. Tamást, utána hetekig tartó kómába zuhant. Négy hónapig volt intenzíven, még ma is kötözésre kell járnia.

A férfi most szeretne kapni egy akkora kártérítést, amiből vehetne egy pici házat közelebb a faluhoz, és egy kis életjáradékot, hogy ne haljon éhen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik