Közélet

Túlélt egy szívlövést

Szívlövés (szívlövés)
Szívlövés (szívlövés)

Véletlenül keresztüllőtte a szívét, hajszálon múlt az ács élete.

„Az orvos azt mondta, a legtöbben a helyszínen belehaltak volna egy ilyen sérülésbe” – nyilatkozta a Minesota Star Tribune című lapnak az 58 éves Eugene Rakow. „A deszkának támaszkodtam, kezemben a szögbelövővel, véletlenül megcsúsztam, és ahogy elestem, az ujjam még mindig ravaszon volt. Éreztem, hogy eltaláltam a mellkasomat, de elsőre nem volt túl szörnyű. Azt azért gondoltam, hogy elég nagy baj van.” – emlékezett vissza a férfi a balesetére. A 3,5 inch (közel 9 cm) hosszúságú szög teljesen átfúródott szívén, ő mégis képes volt egyből feltápászkodni, az autójához rohanni és felhívni a feleségét, aki rögtön bevitte a kórházba.

„Két dologban is hihetetlen szerencséje volt” – mondta el a lapnak pacienséről a szöget kioperáló Dr. Louis B. Louis – „egyrészt kritikus volt, hogy időben el tudjuk látni, másrészt a szög be- és kihatoláskor is a koszorúereket két milliméterrel elkerülte. Ha nem így történt volna, biztosan belehal.”

A műtét után Rakow megkapta emlékbe a szöget, amivel kis híján megölte magát, hogy hátralévő élete minden napján emlékeztesse rá, mennyire szerencsés, hogy még ott lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik