Közélet

Patkányszörny terrorizált egy falut

Sokat dobálózunk a „szörny” szóval, furcsa állatokra használva, de ha valamire, erre a patkányra igazán illik a „szörny” szó.

A hatalmas patkány egy kínai falunál fogták el, majd ölték meg a helyi földművesek, akik – hiszen mégiscsak Kínában járunk – később meg is ették a rágcsálót. A patkányról már-már legendák keringtek a környéken, miután többen is látták egy tónál, ahol halakra vadászott.

A beszámolók szerint a rágcsáló a vízben fogta el a halakat, majd a partra vonszolta zsákmányát, hogy megegye. Állítólag három kilogrammos halakkal is elbánt. Ami simán hihető, ha figyelembe vesszük, hogy az állat egy méter hosszú volt, és öt kilogrammos. Egy nyolcvan éves falusi azt mondta, még soha életében nem látott ekkora patkányt.

Az állat természetesen ételként végezte a kínai faluban, bár két bárd is bánta feldarabolását. A beszámolók szerint csontjai olyan kemények voltak, hogy alig bírták átvágni azokat.

Egy falusi tartja a farkánál fogva az öt kilós patkányt – ételként végezte

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.