Közélet

Elfogatóparancs Dániel Péter ellen

dániel péter (dániel péter)
dániel péter (dániel péter)

Az ügyvéd ellen rágalmazás miatt magánvádas eljárás folyik, és nem ment el a legutóbbi tárgyalásra.

Elfogatóparancsot adott ki a bíróság a rágalmazással vádolt Dániel Péter ügyvéd ellen, aki nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán – értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 hétfő esti Híradójában elhangzott: az alaptörvény elleni akcióiról és a Horthy-szobor megrongálásáról ismertté vált jogász ellen azután indult büntetőeljárás, hogy az egyik közösségi oldalon becsmérlő megjegyzéseket tett Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőre.

Dániel Péter ellen rágalmazás miatt magánvádas eljárás folyik a III. kerületi bíróságon, amiért két éve az interneten becsmérlő kifejezéseket tett Wittner Máriára. Dániel Péter már a per kezdetén hangoztatta, hogy az eljárást üldöztetésnek tekinti, ezért nem biztos, hogy megvárja a végét – közölte a hírműsor.

Mivel a legutóbbi tárgyaláson idézés ellenére nem jelent meg, elfogatóparancsot adtak ki ellene – ismertette a hírműsor.
Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azt mondta a Híradóban: a bíróság a rendőrség segítségét kérte, amely ellenőrizte a vádlott ismert lakóhelyét és tartózkodási helyét. Itt azt a tájékoztatást kapták, hogy a vádlott nem tartózkodik a lakóhelyén. Ezért a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki a vádlottal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik