Közélet

Felszámolót fizettek le Kecskeméten

korrupció (korrupció, )
korrupció (korrupció, )

A „fehérgalléros” bűnözőket elkapták csak úgy, mint megkent cinkosukat.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint még 2012 szeptemberében rendelte el a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága egy budapesti kft. felszámolási eljárását. Ennek lefolytatására egy szintén fővárosi székhelyű céget jelöltek ki, a felszámolóbiztos pedig egy 43 éves kecskeméti nő lett.

Téves utalás

A kft. folyószámlájára egyik külföldi üzleti partnerétől egyszer csak egy nagyobb összeg érkezett, ezzel csak az volt a „gond”, hogy a cég debreceni ügyvezetője így már nem tudott hozzájutni a pénzhez.  A férfi egy nyíregyházi vállalkozótól kért segítséget, aki felvette a kapcsolatot a felszámolóval. Februárban az ismerős felkereste a nőt kecskeméti irodájában és kenőpénzt adott neki. Cserébe annyit kért, téves utalás címén utalja vissza a csinos összeget a külföldi társaságnak. A felszámoló két nappal később így is tett.

A nyomozás adatai szerint a nő jogellenesen utalta vissza az összeget, amely a cég bevételének számított. Ezzel ugyanis a kft.  vagyonát csökkentette és keresztbe tett azoknak a hitelezőknek, akik várták, hogy végre kifizessék őket.

Rács mögött

A rendőrök szerdán, összehangolt akcióban kapták el mindhárom gyanúsítottat, pénteken pedig a bíróság úgy döntött, elrendeli előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik