Közélet

Betörtek Lendvai Ildikóhoz

Lendvai Ildikó (Lendvai Ildikó)
Lendvai Ildikó (Lendvai Ildikó)

Az MSZP-s politikus nem volt otthon, szomszédját meg is támadták.

– Délután három körül hívott a gondnok, mondván be akartak törni hozzám – mondta el a Blikknek Lendvai Ildikó. Hozzátette, hogy éppen két unokájára vigyázott a fiánál, így velük együtt ment haza. Mikor odaértek nemcsak rendőrökkel, hanem mentőkkel is találkoztak. A képviselőnő szomszédját kellett ellátniuk. A betörők olyan hangosak voltak ugyanis, hogy felfigyelt rá, ki is nézett a lépcsőházba, ezért lefújták paprikaspray-jel. A politikus azt is elárulta, hogy egy üveg itallal köszönte meg a hősies szomszéd segítségét, akinek hála csak az ajtó bánta a betörést.

Lendvai unokái igazi kalandként élték meg a nem mindennapi szituációt: a helyszínelők minden lépését figyelték, az idősebbi gyerek a 8-10 fős csapatot elnézve még azt is megkérdezte, hogy miért van szükség ennyi emberre, miért nem egy embert küldenek, aki mindenhez ért.

Az utóbbi időben több fideszes politikusnál is jártak besurranó tolvajok: Csöbör Katalintól két táskát vittek el, Tállai Andrásnál pedig 200-300 ezer forint értékű zsákmányra tettek szert a betörők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik