A pulykafeldolgozással foglalkozó cég ügyvezetője a napokban tett feljelentés, miután egyik délelőtt elindítottak egy hűtőkocsis kamiont Kecskemétről, benne húsz tonna hússal. Az árut egy szlovák cég várta Komarnóban. Az út körülbelül öt órát vett volna igénybe, ennek ellenére a szállítmány késő este sem ért oda a megrendelőhöz, így értesítették a rendőröket.
A nyomozók kiderítették, a sofőr azután, hogy felpakolta az árut, felvett maga mellé egy másik férfit. Több helyen is megálltak, végül egy ercsi hűtőházban rakodtak le. A rendőrök a kamion vezetőjét még aznap, társát másnap fogták el. A 32 raklapnyi, összesen 1333 doboz pulykamellet az egyenruhások a hűtőházban lefoglalták, majd visszaadták a cégnek.
A két férfi ellen sikkasztás miatt indult eljárás. Kihallgatásukon mindent tagadtak. Jelenleg őrizetben vannak és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.