Közélet

Öngyilkossággal fenyeget a lányokat elcsaló piliscsévi férfi

laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )
laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )

Azt mondja, megöli magát, ha nem láthatja többet kamaszlány szerelmét – írja a Blikk.

A rendőrségen tett vallomása alapján azért vert félholtra és rabolt ki egy idős asszonyt L. László, hogy pénzt szerezzen ennivalóra a lányoknak és magának – olvasható a lapban.

A férfit múlt szombaton kapták el. Egyes hírek szerint egy kisboltnál bukott le a két, piliscsévről eltűnt lánnyal vásárlás közben.

L. Lászlót kedden helyezték előzetes letartóztatásba.

A férfi bevallotta az erről döntő bírónak, hogy egy éve gyengéd szálak fűzik a nagyobbik testvérhez, Alexandrához. Öngyilkos leszek, ha soha többet nem láthatom Szandikát – mondta a bíróság előtt, ám azt mindvégig tagadta, hogy a kiskamasznak tőle született gyermeke idén júniusban. A lány édesanyja azonban biztos benne, L. László a pici apja.

A férfit megrontásért már keresték a rendőrök, és most már rablásért is felelnie kell. A 33 éves gyanúsított egyik gyermeket sem bántotta. A nagyobbik lány a Borsnak korábban úgy nyilatkozott, az ő ötlete volt, hogy menjenek el. Állítólag a „szöktetés” miatt a rendőrség nem vonja felelősségre a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik