Közélet

Nyomozás indulhat az Új Magyar Gárda ellen

magyar gárda (magyar gárda)
magyar gárda (magyar gárda)

A jogvédők feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította, ezután fordultak a Legfőbb Ügyészséghez.

Több hónapos levelezéssel sikerült elérnie a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodának (NEKI), hogy az ügyészség egyáltalán feljelentésként kezelje az Új Magyar Gárda akciói elleni beadványát. Augusztus 7-én végül a Legfőbb Ügyészség arra szólította fel a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy a NEKI beadványát kezeljék feljelentésként – írja az Index.

Muhi Erika, a NEKI igazgatója egyrészt örül, hogy a hatóságok végre megmozdultak, másrészt felháborítónak tartja, hogy ehhez a jogvédő szervezetnek kellett lépnie, miközben mindezt a hatóságok hivatalból is megtehették volna. Hiszen nyilvánvaló, hogy az Új Magyar Gárda ugyanazt a tevékenységet folytatja tovább ugyanazzal a szellemiséggel, külsőségekkel és jogellenes megnyilvánulásaival, mint folyamatosan megújuló, újraszerveződő elődje.

Muhi Erika már április 23-án feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen egyesülési joggal való visszaélés miatt, miután az Új Magyar Gárda március 23-án országos főkapitányt választott Solton. Az eseményre 16 megyéből érkeztek résztvevők, ott volt Vona Gábor és más jobbikos politikusok is. A szervezet később országos toborzást is hirdetett. Akkor arra hivatkozva utasították el a feljelentését, hogy nem illetékesek ebben az ügyben, mivel a bejelentés nem utal bűncselekményre. A szervezet ezután fordult a Legfőbb Ügyészséghez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik