Közélet

Ezer forintért vert meg egy férfi egy pápai fiút

Gyermekbantalmazas(210x140)(4).jpg (gyerekbántalmazás)
Gyermekbantalmazas(210x140)(4).jpg (gyerekbántalmazás)

A szökött gyereket szállásadója bordán rúgta, ököllel ütötte. Egy másik felnőtt pedig mindezt végignézte.

A 13 éves fiú egy pápai lakásotthonból lépett meg néhány napja, a rendőrök eltűnés miatt körözést adtak ki ellen. Kiderült, Devecserbe ment, hogy egy ismerősénél húzza meg magát. Két napot töltött ott. A fiú a délelőtti órákban meglátogatta a helyi gyámhivatal ügyintézőjét, akitől ezer forintot kapott buszjegyre, hogy vissza tudjon utazni a lakásotthonba. Hazaérve elmesélte ezt, illetve megmutatta a bankót befogadójának. A férfi a bankót követelte, ám a fiú ellenkezett, így a „kedves ismerős” válaszul bordán rúgta. A gyerek nekiesett egy szekrénynek.

A férfi ezután kivette a bankót a zsebéből, és még kétszer ököllel arcon vágta. A fiú a történtek után feljelentést tett. A rendőrök két embert állítottak elő: a 30 éves barátját, illetve 27 éves cimboráját, aki jelen volt a verésnél. Rablás miatt indult ellenük eljárás. Mindketten szabadlábon védekezhetnek – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik