Közélet

41-es villamos – Büntiben Rózsavölgy?‏

Megrogyott a töltés a Hosszúréti patak mentén, emiatt egy szakaszon csak az egyik sínpáron haladhat a 41-es villamos. A problémára már korábban is számítani lehetett. A BKK gyors megoldást ígért, de úgy tűnik, ez nem ilyen egyszerű. A kialakult helyzetről Andrea írt levelet.

Érdekes történetet szeretnék megosztani a 41-es villamos Kamaraerdő felé Rózsavölgyön keresztül haladó vonaláról. Már jó egy éve figyelem, hogy a Hosszúréti patak közvetlen szomszédságában futó szakaszon a patak partvonala itt-ott erősen omladozik, ezzel veszélyezteti a villamos töltést. Rendszeresen fut át az agyamon, hogy bizony piszkosul könnyen ki tudna siklani a villamos, ha a töltés megroggyan, és villámgyorsan a patakban találnánk magunkat a több tonnás villamossal a nyakunkban. (Néha már eljátszottam a gondolattal, hogy – amennyiben persze életben és mozgásképesen maradok –, kit próbáljak először kimenteni az utastársak közül.)

41esvillamos_wiki.jpgFotó: Wikipedia

Most, hogy a BKV megszüntette – költséghatékonysági okokra hivatkozva – az utasokra a balesetbiztosítást, picikét dühítő, hogy lazán gondatlanul veszélyeztettek napi több száz embert. (Nem mintha vigasztalna az alamizsna, ha ikeásítva lapra szerelnek munkába menet.)

Úgy egy-két hónapja aztán a BKV-nak (vagy BKK-nak, mittomén…) szintén feltűnt, hogy bizony nem kéne annyira vigéckedni, és bevezették a Budafoki elágazás és a Rózsavölgy alsó megállók között az 5 km/órás sebességkorlátozást a Kamaraerdő felé haladó sínpárra. Döcögtünk is rendesen az említett szakaszon – egészen július 19-ig, mikor is tényleg bekövetkezett az, amit már egy éve sejteni lehetett: megrogyott a töltés, és le kellett állítani a patak felőli sínpáron való közlekedést.

Azóta az elágazás közelében bevárják egymást a szemből jövő villamosok, és átadják a váltókezelő célszerszámot, mely egy piros műanyag partvisnyél (jól is van ez így, gyakran lopják a fémet errefelé). Ez a tűző napon korántsem kellemes, de az utasok viszonylag türelmesen tűrik.

Valahol találtam egy nyúlfarknyi információt a neten, ahol azt írták, hogy ez a helyzet még várhatóan egy hétig áll fenn. Ennek ellenére ma reggelig még egy árva munkást sem láttam, aki a partoldalt tömködte volna, beton, vagy fém hullámlapos megtámasztásról nem is beszélve.

hosszureti.jpgA levélíró felvétele

Tény, hogy Rózsavölgy lakossága többször vétózta meg a szuper bürokrata agyakból született rémségeket, miszerint:

a.) Le kell betonozni a Hosszúréti patak medrét. (Ja, meg a jó nénikéteket! Tele van élővilággal: kacsa, hal, béka, környéki kutyák, szomorúfűz, miazmás…)

b.) Le kell kövezni a medret. (Lásd mint fent!)

c.) Járjon busz a villamos helyett az Ady Endre úton. (Meg a kitaláló háta közepén, de minimum csuklós ám!)

Ezek a “zseniális” izzadmányok jócskán borzolták a csendes-fás-kertesházas környék lakóinak idegrendszerét, és minden lehetséges eszközzel tiltakoztak. Elképzelhető, hogy a korábbi lakossági ellenállás miatt van most bajban az itteni tömegközlekedő réteg, mondván, hogy, ha nektek nem volt sürgős, hogy szétbarmoljuk a környezeteteket, akkor majd szépen fejest ugrotok a 20 centi vízbe a villamosablakon keresztül, mi meg magasról teszünk rátok! Vagy szívtok a kiszámíthatatlan menetidőt okozó egy sínpáros megoldás miatt.

Lehet, hogy e mögött az önkormányzat vs. BKV (BKK) egymásra mutogatás áll, hiszen ki tudja, kinek lenne a feladata a rendbehozatal. Igazság szerint totál nem érdekel, kutya kötelességük ASAP megoldani a helyzetet, mégpedig európai módra. A partvisnyéllel való tökörészést nem érdemli meg a napi rendszerességgel erre utazó adófizető, sőt, még bérletet is vásároló több száz lakos. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik