Közélet

Két kisgyermek is meghalt felforrósodott autókban Izraelben

Két napon belül két kisgyermek halt meg napon álló autóban Izraelben. Júliusban már hármadszor fordult elő, hogy a szülők alvó gyermeküket a felforrósodott autóban hagyták.

Hétfőn egy másfél éves kisgyereket apja öt órára a kocsiban felejtett, egy járókelő felfigyelt ugyan a gyerekre, de a ciszjordániai telepre kiérkező mentők már nem tudták megmenteni. Vasárnap egy öt hónapos csecsemőt hagyott véletlenül gépkocsijában az éjszakai műszak után egy biztonsági őrként dolgozó ciszjordániai telepes apuka, miután a kicsi nővérét beadta az óvodába. Ez a kisgyerek is meghalt kórházba szállítása után.

Július elején a Tel Aviv mellett Ramat Ganban történt hasonló eset, ott a családi dzsipben maradt egy kilenc hónapos kislány, aki a túlforrósodott járműben szintén megfulladt.

Izraelben nyaranta gyakran előfordul, hogy az alvó, ezért csendes kisgyereket a szülők, általában az apák az utóban felejtik. A helyi média számos tanáccsal próbálja elejét venni a további baleseteknek, például azt javasolják, hogy a lakás és irodakulcsokat válasszák külön az autókulcsoktól és mindig tegyék a hátsó gyermekülések mellé, valamint ott tárolják az irodai laptopokat, táskákat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik