Közélet

Egymilliót szerzett vissza a parkolási cégtől

parkoló őr (parkolás, parkoló őr, parkoló, büntetés, )
parkoló őr (parkolás, parkoló őr, parkoló, büntetés, )

Két év pereskedés után végül egymillió forintot kifizetett a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. egy autósnak.

Hosszú idő után, de beismerte a főváros parkolási cége, hogy jogtalanul szedett be végrehajtója révén parkolási bírságként mintegy egymillió forintot – mondta a hvg.hu-nak Nyuzó Péter.

A férfi felesége parkolási ügyben fordult a Fővárosi Főügyészséghez 2011. december 8-án, vizsgálatot kérve. Ezen a napon ugyanis egy végrehajtó Nyuzó nejének számlájáról 1,1 millió forintot emelt le. Egy kis utánjárás révén kiderült, hogy a végrehajtás az ügyben 2011 júliusában indult, mégpedig egy több mint egy évvel korábbi, 2009. augusztus 25-én jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján. Igen ám, de az ügy elévült – hangsúlyozta Nyuzó, hiszen legkésőbb 2010. augusztus 26-ig kellett volna a végrehajtás tekintetében lépni. Azt követően ugyanis a követelés már jogtalannak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik