Közélet

Eltűnt egy ELTE-s bölcsészhallgató

bukovics attila (bukovics attila)
bukovics attila (bukovics attila)

Telefonálni ment ki, de nem jött vissza. A telefonja azóta ki van kapcsolva. Szerettei égre-földre keresik.

„Bukovits Attila, 22 éves. 2013.05.24. – hajnali 3 óra körül tűnt el, Budapestről, a 11. kerületből, Kálmán Tódor Kollégium (Irinyi József utca környéke)” – olvasható a Facebookon keringő felhívásban. A fiatal hozzátartozói kérik, aki bármilyen információval rendelkezik Attila hollétével kapcsolatban, értesítse a rendőrséget vagy az eltűnt édesanyját.

A harmadéves ELTE-s bölcsészhallgató a szóban forgó éjszakán barátaival bulizott. Egyikük a velvet.hu-nak elmondta, egy darabig együtt voltak, kocsmáztak, ám Attila végül úgy döntött, nem megy tovább velük. Fél 3 körül azt mondta, kimegy a kollégium elé telefonálni, és említette, hogy jön egy haverja is, és elé megy. Negyedóra-húsz perc elteltével elkezdték hiányolni, barátja felhívta telefonon, de már nem érték el, mobilja ki volt kapcsolva. Társai kimentek, hogy megnézzék, minden rendben van-e, de nem találták, így végigjárták a szomszédos utcákat is. Azóta semmi hír róla.

„Rögtön végig lettek kérdezve a barátok, akikkel mostanában tartotta a kapcsolatot, hogy ki lehetett az, aki esetleg kiment elé, de senki sem jelentkezett, hogy őt hívta volna”– írta a Velvetnek Attila barátja.

Eltűnését a szülők jelentették szombaton. Az édesanya elmondása alapján a nyomozás folyamatban van, ám ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg. Az asszony az internetes portál kérdésére elmondta, kutyás keresést is indítottak, de abból sem derült ki semmi, mert a történtekkor esett az eső. A Sopronban élő szülők fiuk Facebookjára is beléptek, hátha megtudnak valamit, de így sem jutottak előre.

Bukovits Attila körülbelül  175 centiméter magas, vékony testalkatú,haja vállig érő, copfba kötve hordja. Időnként kis szakállat visel, homlokán pedig egy két centiméteres heg található. Eltűnésekor fekete-fehér kárómintás pulóver és farmer volt rajta. Telefonja azóta is „süket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik