Közélet

Bíróság előtt Portik, az olajos maffiózó

portik (portik)
portik (portik)

Több súlyos bűncselekménnyel is gyanúsítják, most Prisztás József halála miatt állt a törvényszék elé. Mindent tagad.

A rendőrség február közepén zárta le a nyomozást a Prisztás-ügyben. Két héttel később a Fővárosi Főügyészség már arról számolt be, hogy vádat emelt Portik Tamás ellen.

Portik többedmagával együtt 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatójaként jelentős vagyont szerzett, közben egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. A tehetős „üzletember” 1996-ban elszámolási vitába keveredett az éjszakai élet egy másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, három ingatlan birtoklása miatt. A vádirat szerint októberben kézigránátot dobatott egy Prisztás érdekeltségébe tartozó autószalonra, illetve a mellette lévő pizzériára, novemberben pedig úgy döntött, megöleti ellenlábasát.

Tervébe bevonta Kacsa becenevű testőrét és egyik ismerősét is. Utóbbi feladata volt, hogy Prisztást november elsején a II. kerületi Ladik utcába csalja. A munka oroszlánrésze a testőrre hárult: ő lőtte fejbe a férfit.

Ugyanebben az évben kezdtek nyomozni az Energol kapcsán, 1997 októberében az akkor 29 éves Portik ellen is elfogatóparancsot adtak ki. Ő azonban eltűnt: egyesek azt mondják, hogy jó kapcsolatai révén kapott fülest, mások szerint az orosz maffia elől menekült Bécsbe. A lényeg, hogy hat évvel később – miután a gazdasági bűncselekmények elévültek – hazatért, és próbált tiszta lappal indulni.

A Fővárosi Főügyészség Portik Tamást felbujtóként, ismerősét bűnsegédként vádolta meg, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberöléssel. A gyilkos testőrnek előre kitervelten elkövetett emberölés miatt kell felelnie.

Portik Tamást egyébként Seres Zoltán vállalkozó és a vele utazó olasz férfi 1999-es megölésének az ügyében is felbujtóként gyanúsítják. Bánáti Kristóf, Portik Tamás ügyvédje korábban azt mondta, hogy védence abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallja magát, és megtagadta a vallomást.

Ártatlannak vallja magát

A péntek délelőtti bíróság tárgyaláson Portik Tamás mindent tagadott: a bűnösségét, azt hogy az éjszakai élet ismert alakja lenne,azt hogy bűntetett előéletű és azt is, hogy intézetben nevelkedett volna. A gyilkosság hátterében húzódó ingatlanügyeket abszurdnak nevezte. Feltette a kérdést, vajon mit nyert ő azzal, hogy Prisztás József meghalt? Meg is válaszolta nyomban így: semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik