Közélet

Munkahelyükről loptak több mázsa rézkábelt

kábelek (kábel, )
kábelek (kábel, )

Ők lettek azok, akiktől meg kellett volna védeniük a telephelyet.

Az általuk őrzött épület tetejéről loptak el nagy mennyiségű rézkábelt a biztonsági őrök, akkor fogtak el a rendőrök őket, amikor 500 kilogrammnyi kábellel hazafelé tartottak – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A múlt héten történt esetről pénteken hírt adó honlapon az áll: két férfi egy harmadik társuk tulajdonában lévő személyautóval indult haza, amikor a keszthelyi rendőrök ellenőrizték őket. Az autó átvizsgálásakor a csomagtartóban feldarabolva több száz méternyi, különböző vastagságú rézvezetéket találtak.

A nyomozás során kiderült, hogy a két férfi azon a telephelyen dolgozik biztonsági őrként, ahonnan a kábeleket ellopták.
Elmondásuk szerint előző nap reggel hárman az épület tetején lévő külső vezetékeket levágták, majd körülbelül egyméteres darabokra aprították fel. A lopott kábeleket a kocsival dánszentmiklósi otthonukba vitték, a rendőrök pedig akkor ütöttek rajtuk, amikor már a második szállítmánnyal tartottak hazafelé.

A rendőrök a házkutatáson a három férfi otthonában meg is találták az ellopott fémhulladékot.
A szabadlábon védekező két 35 és egy 59 éves férfi ellen nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik