Közélet

Veszélyes szerrel borult árokba egy kamion

baleset (baleset)
baleset (baleset)

20 embert kitelepítettek Győrteleken és lezárták a 49-es utat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tartálykocsi eddig ismeretlen okból hajtott az árokba győrteleken, a Kossuth utcában, a kamion sofőrje megsérült.

A baleset helyszínének százméteres körzetében hét lakóház húsz lakójának kellett elhagynia ideiglenesen az otthonát.

A kamion 23 ezer kilogramm, kozmetikai szerekhez használt vegyi anyagot szállított, a folyékony szer jelenleg is szivárog a tartályból. A helyszínre a mátészalkai tűzoltóság egységei mellett a katasztrófavédelmi mobil labor szakembereit is riasztották, akik megpróbálják felfogni a megsérült tartályból szivárgó veszélyes anyagot, majd átfejtik egy másik tartályautóba. A kiköltöztetett lakók egy részét a polgármesteri hivatalban helyezték el, a többiek rokonoknál találtak szállást – tette hozzá a hadnagy.

A rendőrség az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta. A terelés megoldott, a forgalom rendőri irányítás mellett azonban lassan halad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik