Közélet

Kamerafelvétel segíthet a halálra éheztetett kisfiú ügyében

agárd (agárd, )
agárd (agárd, )

Szakértők elemzik a bizonyítékokat, illetve vizsgálják a szülők beszámíthatóságát is.

Könyveket, számítógépeket, kamerafelvételeket, dokumentumokat foglaltak le a gyermeküket halálra éheztető szülők agárdi házából a rendőrök – értesült a Blikk. A nyomozók arra keresik a választ, hogy kikkel tartotta a kapcsolatot a két gyanúsított szülő, milyen internetes oldalakat nézegettek, volt-e valaki, aki útmutatást adott nekik a gyermekük éheztetésével kapcsolatban. Ellenőrzik a híváslistáikat is, illetve, hogy kikkel kommunikáltak rendszeresen. A gyanú szerint ugyanis tudatosan éheztették a másfél éves kisfiút – írja a lap.

„A szülők teljesen elzárkóztak a külvilágtól, alternatív életmódot éltek, ami azt jelenti, hogy megtagadták a társadalom által elfogadott dolgokat, mint például a gyógyszereket és bizonyos élelmiszereket. Ehhez azonban a velük egy háztartásban élőknek asszisztálniuk kellett” – fejtette ki egy rendészeti forrás. Hozzátette: vizsgálják a szülők beszámíthatóságát is.

Közben a Bors úgy tudja, a csontsovány kisfiúhoz a nagymama hívta ki a mentőket. Helybeliek szerint a kicsi szobája állandóan kulcsra volt zárva. A rendőrök most – a többi közt – a nagyszülők és egy budapesti orvos szerepét is vizsgálják a tragédiában, aki a gyermek oltásairól tanúsítványt állított ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik