Szórakozás

A megyei tiszti főorvos vizsgálatot indított a halálra éheztetett gyermek ügyében

A Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében.

Ahogy arról korábban írtunk éhenhalt egy másfél éves gyermek Agárdon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a megyei tiszti főorvos megvizsgálja, hogy a területi védőnő – mint alapellátást végző egészségügyi szolgáltató – a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e. Eredmény a jövő héten várható – tették hozzá.

A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást indított az ügyben – tájékoztatta Németh-Kész Mónika szóvivő csütörtökön az MTI-t. Hozzátette: büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért.

Szerda este a Fehérvár Médiacentrum televíziója számolt be először arról, hogy egy másfél éves gyerek meghalt Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Az első orvos szakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Fél évesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.

A Fehérvár Televízió  információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.Azért nem adtak enni gyermeküknek, mert a szomszédok szerint abban hittek, hogy elég, ha fénnyel táplálják- adta hírül a TV2 Tények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik