Tavaly augusztusban csörrent meg a rendőrség telefonja: a bejelentés szerint két fiatal, kerékpározás közben egy holttestet talált Pilisszentiván erdős részén. A 61 éves áldozat halálát bántalmazás okozta – állapította meg az orvos szakértő. Nem sokkal később az is kiderült, hogy maguk a bejelentők verték agyon a hajléktalant.
A Pest megyei nyomozók néhány napon belül gyanúsítottként hallgattak ki egy 17 éves pilisvörösvári fiút és 17, 19 valamint 20 éves társait. Elmondták, hogy hajnalban hazafelé tartottak az erdőből, amikor odamentek az idős férfihez, majd ágakkal és elemlámpával ütni kezdték. Másnap megint arra kerekeztek, akkor látták, hogy meghalt.