Közélet

Videón Király Tamás megölése

A 39 éves gyanúsított mindent bevallott, és azt is megmutatta, hogyan végzett áldozatával.

Most már egyértelmű, hogy a divatguru és későbbi gyilkosa együtt mentek a lakásra. A hajléktalanként tengődő L. József hátulról, egy övvel fojtotta meg a hason fekvő férfit.

Csak akkor kattintson a videóra, ha elmúlt 18 éves!

A rendőrség tájékoztatása szerint az őrizetbe vett férfi beismerő vallomást tett. Emberölés miatt indult ellene eljárás, kezdeményezték, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.

Az ózdi rendőrök szerdán reggel, Farkaslyuk településrészen fogták el Lakatos Józsefet. A 39 éves budapesti férfit azzal gyanúsítják, hogy hetedikén hajnalban Budapesten, a Baross utca egyik lakásában megölte a 60 éves Király Tamást. A férfi öccse azt mondta, hogy este tíz óra körül érkezett meg hozzá. Elárulta neki, hogy „csinált egy hülyeséget”, amiért keresi a rendőrség, de többet nem mondott. Zsolt azt állítja, ezek után próbálta rávenni, hogy adja fel magát, József hajlott is rá, de a rendőrök megelőzték. Azt nem tudta, hogy gyilkossággal gyanúsítják a bátyját, aki korábban többször volt börtönben rablások miatt. Úgy fogalmazott, környezetében tudták róla, hogy „értelmileg sérült ember”, de ismerősei közül idáig senkit nem bántott. Betegsége miatt rokkantnyugdíjat kap, és gyakran megfordult nagymamájánál és rokonainál Farkaslyukon. Az utóbbi időben rászokott a drogokra is, ez azonban nem tett jót neki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik