Közélet

Három székházfoglalót hallgattak ki a nyomozók

fidesz-székház (fidesz-székház)
fidesz-székház (fidesz-székház)

Egyikük nem tett vallomást, ketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

A hvg.hu korábban arról számolt be, hogy a reggeli órákban kihallgatásra vitték a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját. A rendőrség akkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt.

Kiderült, nem kettő, hanem összesen három embert kértek számon az egyenruhások pénteken. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Hír24-et délután arról tájékoztatta, hogy a Lendvay utcában, március 7-én történt székházfoglalás, valamint az azt követő események miatt folyamatosan hajtanak végre “nyomozati cselekményeket”. Az eljárások csoportosan elkövetett garázdaság illetve kényszerítés bűntette miatt folynak.

Mint írják, a két ügyben három embert hallgattak ki, akik az egyes bűncselekmények elkövetésével alaposan gyanúsíthatók. Egyikük nem tett vallomást, ketten pedig panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Kihallgatásuk után mindannyian távozhattak.

A rendőrség közölte, az előállítottak egyike sem szervezője a szombat délutánra bejelentett, Lendvay utcai demonstrációknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eljárásokat továbbra is a büntetőeljárás szabályai szerint törvényesen, szakszerűen folytatja – fogalmazott az Országos Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik