Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa megerősítette a Hír24 értesülését. Mint elmondta, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, idegenkezűségre utaló nyom ugyanis nem merült fel. Az, hogy az áldozat miként került Felsőbereckiből egy szerbiai folyóba, egyelőre nem tudni.
B. Zsolt neve tavaly év végén tűnt fel először a közösségi oldalakon, miután rokonai kerestetni kezdték. Az ott feltüntetett információk szerint 2012. december 30-án délben látták utoljára a 23 éves férfit Felsőbereckiben a Bodrog partján.
Ugyancsak hozzátartozói közölték az interneten, hogy B. Zsolt holttestét Szerbiában találták meg.