Közélet

Szüleihez szervezett betörést a tatabányai lány

Betörő (betörő)
Betörő (betörő)

A kamasz egyik barátját bujtotta fel, a jó ismerős megtette, amit kértek tőle.

A fiatal barátjával Budapestre vágyott. Szórakozni akartak, de nem volt pénzük. A lánynak jutott eszébe, hogy otthonról el lehetne hozni ezt-azt, amit aztán eladhatnak. Hogy a szülei ne tudják meg, ki pakolta ki a lakást, megrendezte a betörést. Lakáskulcsát a ház előtti virágládában hagyta, majd szólt az egyik barátjának, hogy bemehet, nincs otthon senki.

A lány és 22 éves barátja mindent megbeszélt előre. Az akciót kedden ejtették meg, a tettes besétált, és műszaki cikkekkel, ékszerekkel megpakolva távozott. Miután ismerősük elhagyta a házat, hazamentek és hívták a szülőket, majd a rendőrséget. Úgy tettek, mintha idegenek jártak volna a lakásban, de a helyszínre érkező nyomozónak gyanúsak lettek.

A fiatalok minden beismertek, és elárulták annak a nevét is, akit megbíztak a betöréssel. Őt még keresik a rendőrök. A párosnak nagyobb értékre elkövetett lopás miatt kell felelnie. Mindketten szabadlábon védekezhetnek – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik