Közélet

Felvétel Bándy Kata utolsó estéjéről

bandy-kata(960x640).jpg (bándy kata, )
bandy-kata(960x640).jpg (bándy kata, )

A bíróságon bemutatott felvételek egy része az interneten landolt.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn ismét bíróság elé kellett állnia Bándy Kata gyilkosának. Tanúkat hallgattak meg, majd előkerültek a biztonsági kamerák felvételei is, melyek a szórakozóhelyen készült képeket és a lány hazaútját is rögzítették a tragikus éjszakán.

Az első felvételeken a sörözőbe érkező Bándy Kata és ismerősei voltak láthatók, majd a fiatal nő távozása. Azokat a felvételeket is lejátszották, amelyeken a hazafelé tartó Bándy Katát örökítették meg a kamerák. Az első még a Kórház téren, az utolsó a Színház tér közelében, hajnali negyed három után pár perccel. Végül a P. Lászlóról készült felvételeket is levetítették. A férfi bement egy benzinkútra és cigarettát vett. A bama.hu azt írja, ezeken az látszott, hogy a folyamatosan telefonáló P. László távozóban jobbra fordult a Magtár utca felé. Ez ellentétes azzal az állításával, hogy a benzinkútról visszatért Bándy Katához a játszótérre.

A felkavaró felvételek egy része délután felkerült a legnagyobb videómegosztó portálra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik