Közélet

Bándy-ügy: Két tettesről beszélnek a tanúk

p-laszlo(2)(960x640)(1).jpg (p. lászló, bándy kata gyilkosa, )
p-laszlo(2)(960x640)(1).jpg (p. lászló, bándy kata gyilkosa, )

Rabok álltak elő az újabb forgatókönyvvel.

Tanúk meghallgatásával folytatódott Bándy Kata gyilkosának büntetőpere Pécsen. A tárgyalás kezdetén felolvasták annak a három gyereknek a vallomását, akik megtalálták a fiatal pszichológusnő holttestét. Aznap mindannyian Ledinán játszottak, bújócskáztak, így bukkantak rá az áldozatra. A történtek után szóltak szüleiknek. Kiderült az is a felolvasott vallomásokból, hogy az egyik gyerekhez aznap odament egy idegen, aki azt mondta, hogy ne szóljon senkinek a holttesttel kapcsolatban – írja a bama.hu.

Két tettes? Rablásból gyilkosság?

Egy személy a börtönből írt levelet a bíróságnak, amelyben az áll, hogy P. László nem egyedül követte el a gyilkosságot. Részleteket azonban csak akkor mond, ha vádalkut kötnek vele, az eljárást pedig a továbbiakban a büntetés-végrehajtási intézetben folytatják le. A bíróság ezt elutasította.

Meghallgattak egy másik tanút, aki büntetés-végrehajtási intézetből érkezett.  A férfi azt mondta, csak akkor hajlandó beszélni, ha P. Lászlót és családját kiviszik a teremből, mert félti tőlük szeretteit.  A tanú állítja, együtt ült P. Lászlóval, aki azt ígérte, ad neki egy autót, ha azt vallja, hogy látta őt együtt Bándy Katával, ám ő ezt elutasította. A vádlott ezután elárulta neki a börtönben, hogy is történt valójában a gyilkosság.

A férfi szerint a gyilkos egy ismerősével volt együtt  aznap éjszaka, amikor a Ledina közelében észrevették Bándy Katát. Ki akarták rabolni, ezt el is kezdték, de megtalálták nála a rendőrigazolványt. P. László ismerőse ettől annyira megijedt, hogy megfojtotta a lányt. A vádlott hazugságnak nevezte a történteket.

A szünet után a bíróság levetítette a biztonsági kamerák felvételeit, melyeken a lány útja látható.

Hamarosan ítélet

Az ügy tárgyalása február 18-án kezdődött a Pécsi Törvényszéken. A per kezdetén a vádlottat is szerették volna szóra bírni, de nem tudták, így korábbi vallomását olvasták fel, annak is az utolsó verzióját. A férfi ugyanis ehhez tartja magát, történetesen, hogy ismerte a lányt, mi több, randevúzott is vele néhányszor, még szexuális kapcsolat is volt köztük. Veszekedtek, a vita hevében ölt. Állítja, azért lett dühös, mert a lány nem vállalta fel a kapcsolatukat. Mindezt csak azért titkolta egy ideig, mert a rendőrök megfenyegették.

Mint ismert, a fiatal pszichológusnőt tavaly júliusban ölték meg, egy baráti találkozó után veszett nyoma. Szülinapoztak, iszogattak, beszélgettek, majd hazaindult. Útközben találkozott mámoros állapotban lévő gyilkosával. Szerettei bíztak abban, hogy a lány épségben előkerül, de reményeik héhány napon belül szertefoszlottak. Holttestére nem messze a lakásától, a bokrok között, hiányos ruhában találtak rá. Kata szép lány volt, ez lett a veszte, 26 éves gyilkosának megtetszett. A tettest a gyilkosság után egy héttel kapták el, DNS-e buktatta le. Menekülni próbált a rendőrök elől, de elfogták. Hosszú éveket töltött már börtönben, lopott, csalt, rabolt, összesen tizenegyszer volt már büntetve.

A tragédia óta gyakran merült fel a kérdés, P. László valóban egyedül gyilkolt-e. A nyomozók azonban egyértelműen kizárták a bűntárs lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik