Közélet

Elég önkéntes gyűlt össze

Onkentesek-forro-italt-osztanak-az-M1-esen(210x140)(1).jpg (hóhelyzet, M1)
Onkentesek-forro-italt-osztanak-az-M1-esen(210x140)(1).jpg (hóhelyzet, M1)

A Hősök teréről indultak a segíteni vágyók.

„A Fővárosi Önkormányzat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság önkénteseket toboroz az M1 autópályára a mentési munkálatokra” – az üzenet terjedt a Facebookon, és az Országos Katasztrófavédelem a sajtóhoz is eljuttatta felhívását, miszerint a XIV. kerületi Hősök terére várják azokat, akik részt vennének a mentésben.

Délután 3 órakor újabb közleményt adtak ki, ebben azt írják, a társadalmi összefogásnak köszönhetően rövid idő alatt elegendő létszámban jelentkeztek önkéntesek, ezért nem várnak már senkit a Hősök terére. A toborzást délután 3 órakor fejezték be. Egyúttal köszönik mindenkinek, aki segítséget ajánlott.

A buszok indítása a jelentkezők létszámától függött, ahogy összegyűlt egy busznyi önkéntes, az máris elindult. Valamennyi résztvevő kapott kéziszerszámot, ételt és italt.

Ahogy arról beszámoltunk, nagyon lassan, de felszabadulóban vannak hazánk útjai, települései, de még messze a vége. Többfelé vannak balesetek, feltorlódott járművek, veszteglő kamionosok, autósok. Sok útszakaszt megnyitottak már, ám egyiket-másikat ismét le kellett zárni.

A segíteni vágyás már pénteken is megmutatkozott, egész nap segítették egymást az emberek, ételt, italt vittek a bajbajutottaknak, volt aki vontatni indult hidegbe és olyan is, aki szállást ajánlott, akár egy egész családnak. Önkéntes, terepjárós mentőcsapatok alakultak. A Facebookot elárasztják a felhívások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik