Közélet

Hivatalos: részeg rendőr okozta a tömegbalesetet

baleset-az-m3-ason(210x140)(1).jpg (baleset az m3-ason, )
baleset-az-m3-ason(210x140)(1).jpg (baleset az m3-ason, )

Az őrnagy hazafelé tartott, amikor a bagi lehajtó közelében nekiment az előtte haladó kocsinak.

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgáló rendőrt, aki nagy valószínűséggel a hétfő esti, az M3-as autópályán történt tömegkarambolt okozta – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Kállai Gábor elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak. Összesen hat jármű szaladt egymásba, hárman megsérültek. A férfi kihallgatása még tart.

Mint arról a Hír24 elsőként beszámolt, hétfő este egy részeg rendőr okozott balesetet az M3-as autópályán. A mentők egy férfit a helyszínen láttak el, egy nőt és két gyereket kórházba kellett vinni. A könnyebben sérült nőt és a 14 éves gyereket a hatvani, a hétéves, súlyos sérült kisfiút pedig a Heim Pál Gyermekkórházba. A helyszínelés és műszaki mentés órákon át tartott, az autópályát mindkét irányban lezárták, a forgalmat a 3-as számú főútra terelték.

Úgy tudni, a karambol részese volt egy fideszes országgyűlési képviselő is, Herman István Ervin azonban nem sérült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik