Közélet

Konyáron vonult fáklyástul a Jobbik

Egy cigány gyerekekre megjegyzéseket tevő, ezért elbocsátott helyi tanár mellett tették le a garast.

A Hajdú-Bihar megyei Konyáron tartott demonstrációt és fáklyás felvonulást szombat este a Jobbik.

Nem félelmet kelteni jöttünk, hanem kiállni egy helyi tanár és a kiszolgáltatott pedagógusok mellett – így indokolta a Jobbik jelenlétét a helyi művelődési központ előtt egybegyűlt mintegy háromszáz főnyi demonstráló előtt Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik hajdú-bihari elnöke.


Őrzik a lángotFotó: MTI

A jobbikos politikus egy konyári tanárra utalt, akit a roma gyerekekre tett megjegyzései miatt távolítottak el az állásából.
Kulcsár Gergely hozzátette: azért tartják fáklyás felvonulás keretében a Magyar élet menetét Konyáron, hogy jelezzék, “kiállnak a tisztességes konyáriak mellett, akik nap mint nap ki vannak téve a cigánybűnözésnek”.

Éljen és Ria

A demonstrálók között többen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, illetve a Magyar Őrsereg egyenruháját viselték. Néhányan jobbikos ás árpádsávos zászlókat lengettek.

A rendőri készültség erős, a bevezető utakon minden gépkocsit igazoltattak, a demonstrációra érkezők gépkocsijait pedig rendőri felvezetéssel kísérték a művelődési ház közelében kialakított parkolóhoz.

A művelődési ház elől rendőrök sorfala között indult meg és haladt végig a fáklyás menet a településen. Az egyik útelágazásnál félszáz helyi roma várta az addig csendes vonulókat. “Éljenek a romák, éljenek a magyarok!” – kiabálták a romák; “Ria, ria, Hungária!” – skandálták válaszul a fáklyás felvonulás résztvevői.

A rendőrök elzárták a két csoportot egymástól, a felvonulókat végigkísérték a településen, ahol este békésen véget ért a demonstráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik