Közélet

Súlyosabb büntetés a csecsemőjét bántalmazó nőnek

baba(430x286)(2).jpg (baba, újszülött, )
baba(430x286)(2).jpg (baba, újszülött, )

Az ítélet kihirdetése alatt elájult az előzetes letartóztatásban lévő apa, akinek nem változtattak a büntetésén.

Le kell töltenie az elsőfokú ítéletben kiszabott és felerészben felfüggesztett, négy és fél évnyi börtönbüntetését annak a nőnek, aki élettársával együtt súlyosan bántalmazta csecsemőjét 2010-ben Üllőn. Az apa hatévnyi büntetését helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla – mondta el a férfi ügyvédje pénteken.

Fridman Róbert elmondta, hogy a védelem kérése ellenére az ítélőtábla nem módosította súlyos testi sértésre az emberölési kísérlet tényállást, arra hivatkozva: az ütések és a harapások olyan erőbehatással történtek, s olyan testrészeket értek, hogy a csecsemő gondos orvosi kezelés hiányában meghalhatott volna. Főként ez a tény indokolja a szabadlábon lévő elsőrendű vádlott, az anya büntetésének súlyosbítását is.

A másodfokú ítélet kihirdetése közben az előzetes letartóztatásban lévő apa, a másodrendű vádlott elájult. A tárgyalást csak azt követően folytatták, hogy a férfit a büntetés-végrehajtástól hozzá kihívott orvos ellátta – tudatta Fridman Róbert.
A vádlottak szülői felügyeleti jogát már korábban megvonták, az MTI információi szerint a két és fél éves Daniellát gyám neveli.

A vádirat szerint a kislányt születése után az anya ellátta, de a háztartást kevésbé, emiatt, illetve a férfi féltékenykedése miatt gyakran veszekedtek élettársával. Kapcsolatukat még feszültebbé tette, hogy a gyermek sokat sírt. Az indulatos apa 2010. november 13-án, miután nem tudta lecsendesíteni a nyűgös csecsemőt, megharapta, majd ököllel fejbe ütötte a gyermeket. Tíz nappal később ismét ütlegelte a kicsit, ekkor az anya is csatlakozott a tettlegességhez. Két nap múlva az egyik látogatójuk figyelt fel a gyermek állapotára, és felszólította a szülőket, hogy vigyék orvoshoz Daniellát.

Az akkor alig két hónapos csecsemő a bántalmazás következtében egyebek mellett csont- és koponyatörést, illetve életveszélyes agyzúzódást szenvedett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik