Közélet

Bilincsben vitték el a TV2 rosszfiúját

bilincs (bilincsben, )
bilincs (bilincsben, )

A Bűnök és szerelmek Serifjét csoportosan elkövetett rablással gyanúsították meg a rendőrök.

A sorozatbeli rosszfiút alakító Istvánt szerdán, egy bevásárlóközpont parkolójában kapták el a rend­őrök – értesült a Bors. Úgy tudni, két társával együtt tavaly szeptember végén egy csömöri sportáruházból próbált meg ellopni sporttermékeket úgy, hogy eltávolították róluk a védőfóliát, és egy nagy sporttáskába pakolták azokat. A biztonsági szolgálat kiszúrta „Serifet” és barátait, fel akarták tartóztatni őket, de a csapat tagjai eddig ismeretlen eszközökkel többször megütötték az őröket, majd elmenekültek. A biztonsági kamerák azonban rögzítették az eseményeket, valamint az autójukat is, amely ellen körözést adtak ki. A férfit végül szerdán fogták el.

A lap érdeklődésére a rendőrség közölte: „Csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. István 45 éves budapesti lakos ellen. 2013. február 27-én az esti órákban a járművet egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában találták meg, ahol igazoltatták az autót használó férfit, majd előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásának elrendelését”.

Eszerint a Bűnök és szerelmek nehézfiúja tettéért rács mögé kerülhet. Nem ez lenne az első eset: A TV2-n futó sorozat szereplője körülbelül másfél hónapja vallotta be, éveket ült börtönben lőszerrel és lőfegyverrel visszaélés miatt.

A férfinak egyébként szombaton kellene legközelebb forgatnia a TV2-vel, de most feltehetően jó ideig nem állhat kamera elé. A műsor producere nem titkolja, váratlan helyzet elé kerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik