Közélet

Nem bír szembesülni rémtettével Szita Bence gyilkosa

szita bence-megemlékezés (ingyenes, vágott, )
szita bence-megemlékezés (ingyenes, vágott, )

P. Erika állítólag épelméjű, tettére még sincs magyarázat.

Berlik Zoltán a Borsnak azt mondta, ügyfele tiszta tudatú, tudathasadása, személyiségzavara nincs. Az asszonyt három szakértő is megvizsgálta, és mindannyian arra jutottak, hogy tisztában volt tettének súlyával a gyilkosság ideje alatt is. Az ügyvéd szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy ő is bántalmazta volna a gyereket.

Múlt hét csütörtökön az asszonynak megmutatták a Bence holttestéről készült képeket. Berlik szerint a nő elfordította a fejét, nem akarta megnézni a fotókat, és sírt, amikor felolvasták, milyen sérüléseket találtak a gyerek testén. A reakcióiból úgy tűnt, nem tudta, pontosan hogyan végeztek a gyerekkel. Véleménye szerint soha nem fog kiderülni, hogy azok, akiknek köze van a kisfiú halálához, konkrétan milyen indítékok alapján gyilkoltak, mit reméltek a gyerek megölésétől.

P. Erika látogatását jelenleg is tiltják, a nő levelet sem küldhet a családjának. Ügyvédje szerint nem könnyebbült meg a beismerő vallomástól, össze van törve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik