Közélet

Lebukott a 16 nevű menekült

Lebukott a 16 nevű menekült

A szerb férfi olasznak adta ki magát, de nem beszélt olaszul. Kötődése annyi Olaszországhoz, hogy ott kellene ülnie.

Két gyalogost vett észre egy hete a Bács-Kiskun megyei rendőrség hercegszántói hőkamera-kezelője az esti órákban, mindketten Szerbia felé tartottak az 51-es főút mellett. Egyikük bement az erdőbe, a másik az átkelőhelyen kilépésre jelentkezett. A fák közé rejtőzött férfit egy járőr igazoltatta, olasz személyi igazolványt mutatott, de az hamis volt.

Előállították, majd büntetőeljárás indult ellene közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

Az elfogott férfi a meghallgatásakor olasz állampolgárnak vallotta magát, csakhogy feltűnő volt, hogy nem, vagy csak nagyon rosszul beszél olaszul, általában szerbül beszél, anyanyelvi szinten.

A második meghallgatáson már bevallott mindent, elmondta, hogy 36 éves és szerb, évek óta Olaszországban él. Elmondta továbbá, hogy vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte az olasz hatóság. Be kellett volna vonulnia a börtönbe, ezért inkább elhagyta Olaszországot.

A hatóság a megadott adatok alapján beazonosította a külföldi személyt, akiről kiderült, hogy szerb állampolgár és a német hatóság több bűncselekmény elkövetése miatt körözi, amiket 16 különböző álnév alatt követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik