Közélet

Mészárostól rettegnek a rétsági lovak

sovany-lo-retsagon(430x286)(1).jpg (sovány ló, )
sovany-lo-retsagon(430x286)(1).jpg (sovány ló, )

Még mindig várják az állatvédők, hogy megmenthessék a két nehéz sorsú patást. A rendőrség nyomoz, de se előrelépés, se gyanúsított.

Helyük kevés, pénzük is alig, de szeretnék elvinni végre a két, rossz bőrben lévő rétsági lovat, hogy megmentsék őket tulajdonosuktól. Várnak, már hosszú hetek óta. Az állatvédők először januárban jártak a tanyán, azután hívták ki őket, hogy valaki látta: a gazda agyonütött és feldarabolt két lovat: egy kancát és egy mindössze héthónapos kiscsikót, tette mindezt a megmaradt két állat szeme láttára. Rendőrök, hatósági állatorvosok jártak a helyszínen, és bár a „lómentők”szerint a férfi számos szabályt megszegett, még mindig nála vannak a rossz állapotban lévő jószágok.

Rédei Éva, a  Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítvány vezetője korábban a Hír24-nek azt mondta, tudja, hogy el kell fogadnia, az emberek levághatják a lovaikat, hiszen haszonállatnak minősülnek, ám ennek is megvannak a szabályai. Például szerepelnie kell az állat papírjain, hogy húsló. Ennek itt nyoma sem volt, a tulaj mégis lemészárolta a két jószágot. A másik két, még életben lévő állatról pedig kiderült, nem egyszer mulasztották el a kötelező vizsgálatokat, például nem vitték őket vérvételre. Hiába a sokszorosan áthágott előírások, azok, akik bármit tehetnének, a kisujjukat sem mozdítják. Még azzal sem foglalkoznak a hatóságok, hogy mi lett a levágott, nyilván nem éppen egészséges állatok húsával – fűzte hozzá.

Őt is elhoznák az állatmentők (fotó: Bottyán Equus Hungária)

Nyomoznak, a gyanúsított: valaki

A történet kapcsán a rendőrséghez fordultunk, az esetről érdeklődtünk, és arról, mégis, mi szólt amellett, hogy a lovak – a fentiek fényében – a gazdájuknál maradhattak. Válaszukban közölték: az ügyben a Rétsági Rendőrkapitányság nyomoz állatkínzás miatt, szakhatóság bevonásával. Rédei Éva nem érti, miért ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, hiszen nincsenek kérdések: tudják, ki gyilkolt, ki kínzott, ki hányt fittyet a szabályokra.

Több száz kiló hús kerestetik. Vagy nem

Érdeklődtünk afelől is, vizsgálják-e esetleg, hol landolhatott a több száz kilogramm hús. Erre azonban nem kaptunk választ.  Ahogy azt már megírtuk, a férfi először azt mondta, eladta kutyaeledelnek, később viszont már azzal állt elő, hogy az egészet ellopták.  Válasz nincs, de nem is keresik túl sokan. Nem úgy, mint Európa több országában, ahol egyébként nagypályás hajóvadászat folyik, gyakorlatilag lóhúsbotrányban hempereg a kontinens, amióta kiderült, lóhús került oda, ahol nem lenne semmi keresnivalója.  A marhahúsként címkézett, de lóhússal kevert termékek több EU-s országban felbukkantak, az áruból mások mellett a Tesco és az Aldi vásárlóinak is jutott.


A dobozban a maradványok, a háttérben a két még élő ló (fotó: Bottyán Equus Hungária)

Óvó szemek figyelik a két lovat

Azóta az alapítvány is megjárta a rendőrséget. Rédei Éva elmondta, ők mindenről beszámoltak, amit tudnak, tapasztaltak, felvetve az eltűnt hús kérdését is. Itt tartanak most, nem sokkal beljebb, mint néhány hete. Az állatvédő elárulta, szerencsére akadnak segítőik, jóakaróik a közelben, akik szemmel tartják a két lovat, és azonnal szólnak, ha bármi történne velük.

A szervezet alapítója ismét szóvá tette, mennyire vérlázítónak tartja, ahogy zajlanak, pontosabban nem zajlanak az események ebben az ügyben. Ilyen rosszindulatú állatorvosokkal, rendőrökkel még nem találkoztam – panaszolja. Elmesélte, hogy a napokban Nagylókon jártak, a történet hasonló, két nagyon rossz állapotban lévő állat miatt hívták őket. Állítólag a két patásnak egy harmadik társa is volt, ám ő nem bírta tovább a megpróbáltatásokat és elpusztult. Az állatok alig néhány óra alatt a lószállítóban voltak. Rédei Éva szerint az ottani rendőrök és a hatósági állatorvos is „példaértékűen viselkedtek”, képviselték az állatok jogait.

Bíznak

Hogy Nógrádban miért nem mennek gördülékenyebben a dolgok, miért ütköznek lépten-nyomon falakba, nem értik, mindenesetre bíznak abban, hogy előbb-utóbb a hatóság engedélyt ad arra, hogy megmentsék a rétsági patásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik