Közélet

Két utat is lezártak a hó miatt

havazas(960x640)(1).jpg (havazás, havas út, tél, )
havazas(960x640)(1).jpg (havazás, havas út, tél, )

A hókotrók teljes gőzzel dolgoznak, de úgy tűnik, a széllel meggyűlik a bajuk. Még további 20-25 centi hó eshet Győr megyében.

Győr-Moson-Sopron megyében eddig 8 centiméternyi hó esett, de a következő 24 órában ennek háromszorosa várható.

Délelőtt tíz óráig két járművet kellett kimenteniük a hóból: egy árokba csúszott hótolót és egy dialízises beteget szállító autót.

Gőzerővel dolgoznak

Hóátfúvás miatt kedd délelőtt lezárták a Tata és Kömlőd közötti utat. Kerülni Környe irányában lehet – tájékoztat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pécsi Norbert Sándor szóvivő azt mondta, hogy Komárom-Esztergom megyében jelenleg is 16 géppel dolgoznak, az erős havazás és a viharos erejű szél azonban nagy óvatosságot követel. Kisebb hóátfúvásokra sok helyütt kell még számítani.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint átmenetileg le kellett zárni a Gánt megközelítését biztosító utat is a kecskédi repülőtérnél lévő elágazásnál, mert az út Fejér megyei részén baleset történt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki, miszerint a Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható. A lehulló hó és a szélerősség függvényében szerdán a piros fokozatú hófúvásriasztás is érvénybe léphet a Nyugat-Dunántúl egy részén.

A nagyobb mennyiségű hó (kedd hajnaltól – szerda éjfélig összegezve) főként Vas és Zala megyében, Veszprém megye nyugati részén, Győr-Moson-Sopron megye nyugati felén/harmadán jellemzően kb. 25-50 cm között valószínű. A Dunántúl középső részén (kb. a Komárom-Somogy sávban) jellemzően kb. hófolt/lepel – 15/20 cm valószínű.

Feloldották a kamionstoppot

A szlovén hatóságok bizonytalan időre feloldották a kamionstoppot a szlovén-magyar határnál Tornyiszentmiklósnál és Rédicsnél. Egyelőre csak a szlovén rendszámú kamionok léphetik át a határt. Az eszteregnyei lehajtónál két és fél kilométeres kamionos sor torlódott fel. A tehergépjárművek a leállósávban várakoznak, rendőrségi autók biztosítják őket. Mind az M7-es autópálya mind az M70-es autóút mellett lévő pihenőhelyek, és benzinkutak megteltek. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nagyobb rendőri jelenléttel biztosítja a pihenőhelyeket és a benzinkutakat. A személygépkocsi forgalom zavartalan a szlovén határon. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri a kamionosoktól, és a fuvarozó cégektől, hogy az olaszországi rendkívüli időjárás miatt gépjárműveikkel Ausztria és Horvátország felé hagyják el Magyarországot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik