Közélet

Újabb felvétel a hummeres rendőrgázolóról

Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )
Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )

Felvette a térfigyelő kamera az osztrák férfi gázolását.

A Blikk információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség lefoglalta egy olyan biztonsági kamera felvételét, amelyen másik szögből és közelebbről látszanak az események, mint az eddigi felvételek bármelyikén.

Ez a kamera éppen oda lát, ahol Thomas B.-t megállították a rendőrök. A szomszédos ház falára felszerelt szerkezet oldalról rögzítette a tavaly októberi gázolást, amikor a rendőrök igazoltatni próbálták a településen átszáguldó Hummerek sofőrjeit, majd nem sokkal később egyikük elütötte az egyik zsarut.

A lap úgy tudja, a felvételen látszik, pontosan hol fékezett le a két motoros rendőr, és az is, hogy egyikük, Kenéz Imre nem állt a megvadult terepjárós elé. Valamint az is, hogy az autó az egyenruhás felé kanyarodik, mintha szándékosan őt akarná elgázolni.

A most előkerült felvétel alapján kizártnak tűnik az osztrák sofőr védekezése, miszerint Kenéz társának agresszív magatartása és az ablakon befújt paprikaspray miatt ijedt meg, ezért véletlenül ütötte el Hummerjével a magyar rendőrmotorost – írja a Blikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik