Az asszony azért kért rendőri segítséget, mert félt, hogy egykori élettársa valóban megöli. Ezt már többször kilátásba helyezte: a balatonkenesei férfi tavaly decemberben már azt is elhatározta, hogy fegyvert és lőszert szerez, és lelövi a nőt. Egy másik alkalommal azt üzente, hogy kézigránáttal robbantja fel, majd magával is végez.
A fenyegetőt elfogták, azóta már előzetes letartóztatásba is helyezte a bíróság zaklatás miatt. A rendőröknek részben bevallotta, hogy mire készült. Azt mondta, nem tudja feldolgozni, hogy a nő a gyerekekkel együtt elköltözött tőle.