Közélet

Halált okozott a szén-monoxid a családi házban

szen-monoxid-riaszto(210x140)(1).jpg (szén-monoxid jelző)
szen-monoxid-riaszto(210x140)(1).jpg (szén-monoxid jelző)

Meghalt egy nő szén-monoxid-mérgezésben a XV. kerületben.

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy negyven év körüli nő szerda délután a főváros XV. kerületében. A család többi tagja kórházba került, az ő állapotuk azonban stabil – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint az eszméletlen nőre lakásuk fürdőszobájában családtagjai találtak rá, akik – a mentők irányítójának telefonon keresztül nyújtott segítségével – elkezdték az újraélesztési kísérletet, amit a kiérkező mentők folytattak, ez azonban eredménytelen volt.

Eközben a többi ott-tartózkodó is fejfájásra, szédülésre panaszkodott, így egyértelművé vált, hogy szén-monoxid-mérgezés okozhatta a halálesetet.

A mentők négy felnőttet – két férfit és két nőt -, valamint egy kisfiút és egy kislányt enyhe tünetekkel, de stabil állapotban megfigyelésre kórházba szállítottak – közölte Győrfi Pál.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Lenvirág utcai kétszintes családi házban a kiérkező tűzoltók életveszélyes mennyiségű szén-monoxid-koncentrációt mértek. Az épületet átszellőztették, a gázkészülék és az eset körülményeinek vizsgálata jelenleg is zajlik – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik