Számszerű adatokkal sajnos nem szolgál az oldal, ám arra kiválóan alkalmas, hogy elgondolkoztassa vagy megijessze a kíváncsi látogatót. A térképen a befejezett eljárások nem is szerepelnek, csupán az elrendelt nyomozásokat lehet figyelemmel kísérni.
A közterületen elkövetetett bűncselekmények
A harmincnapos opciót választva, a térképen szépen kirajzolódik Budapest, illetve a megyeszékhelyek formája. Ám, ha az elmúlt 365 napban indított eljárásokra vagyunk kíváncsiak, már ijesztőbb a kép: kirajzolódnak az autópályák, a főutak, jóformán a teljes vasúthálózat, az üdülőkörzetek, többi közt a Balaton is. A híradások alapján talán azt várnánk, hogy a Dunántúl és például Szabolcs-Szatmár vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye fertőzöttsége között a közterületen elkövetett bűncselekmények számában nagy eltérés van. A térkép azonban nem ezt mutatja. A Dunántúlon is alig találni olyan települést, melyre ne helyeztek volna el egy-két szürke pontot, de nem rosszabb a helyzet keleten sem. A két említett megyében ugyan markánsan kirajzolódnak a megyeszékhelyek és a nagyobb városok, de semmivel nem rosszabb a helyzet, mint az ország többi lakott részén.
A személy elleni erőszak
A nagyítás nélküli térképet nézve jól látszik, hogy szinte alig van az országnak olyan szeglete, ahol az elmúlt évben ne történt volna valamilyen erőszakos bűncselekmény. Budapest belső kerületeit vörösre festi az öklöt ábrázoló ikon. Döbbenetes, hogy a belvárosban szinte egyetlen olyan utca sincs, ahol az elmúlt egy év alatt ne történt volna valamilyen durva bűncselekmény. A bűncselekmények ezen típusában már jól kirajzolódnak a szabolcsi, borsodi vagy éppen hevesi települések, de az ország nyugati felében sem sokkal jobb a helyzet. A rablások számát figyelve kicsit már megnyugodhatunk: ezt az opciót választva ugyan kirajzolódik a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen háromszög, a Budapest-Szolnok útvonal, és a megyeszékhelyek is, ám bőven vannak olyan területek, ahol egyetlen ilyen bűncselekmény sem történt az elmúlt évben. Ilyen szempontból talán a Dunántúl nyugodtabb területnek számít. Budapestre pillantva most is ijesztő képet kapunk, bár a bűnügyi térkép félórás böngészése után lassan hozzászokunk a látványhoz.
Elképesztő, hogy mennyi kocsit lopnak
Az autólopásokat és a járművek önkényes elvételét szemlélve nagyjából ugyanaz a kép fogadja a látogatót, mint a rablások kapcsán. A különbség, hogy ezek a pontocskák kékek, nem vörösek. Jól látszik, hogy míg vidéken – például Békés megyében – egy év alatt 20-30 autót visznek el, addig a fővárosban több ezret. Érdemes Budapestre fókuszálva a nagyítást hatvannégyszeresre állítani: talán elsőre meglepő, de a főváros szíve – nyilván a kamerarendszereknek köszönhetően – szinte teljesen tiszta. A budai oldal a 365 napos opció esetén egységesen bekékül, a pesti oldalon is kirajzolódnak a XIII., XIV., XV. kerület, mint ahogy a XVII., XIX. vagy épp a XXI. kerület, Csepel egyes területei is.
Felhőtlen égbolt, nyugalom
Ha esetleg elegünk van a sokkoló pöttyökből, színekből és ikonokból, illetve az ezek által gerjesztett negatív gondolatokból, válasszuk a 30 napos opciót! Az autólopások számát jelölő fakókék pöttyök a fővárosban is megritkulnak, a Pest megyei települések szinte teljesen kitisztulnak, az ország fölül eloszlik a kék bűnügyi felhő. Egy utolsó próbálkozás: kattintsunk a rablásokra! Az országban úgy tűnik, csend és rend honol, a fővárosban is csak a zsúfolt Keleti és Nyugati pályaudvart vagy épp a Blaha Lujza teret juttatják eszünkbe a kis képecskék, melyen az áldozat eszeveszettül menekül támadója elől.
Mint arról a Hír24 pénteken beszámolt, elkészült az ország bűnügyi térképe. Szombaton azt írtuk, a rendszer átmenetileg összeomlott, mert csak a „kapcsolódás”, a „frissítés” vagy épp a „szerver foglalt” sárga felirat volt látható minden kattintás után. Hétfőn újra teszteltük az oldalt, amely ezúttal gyorsan, pontosan szolgáltatta az adatokat.
Aki kíváncsi, mit ígért Pintér Sándor belügyminiszter, mire lehet büszke a kormány, vagy épp hogyan alakult a tavalyi év bűnügyi mérlege, az kattintson ide, és olvassa el az origo.hu májusban megjelent írását.