Közélet

Móri ügy: pénzt akar Kaiser Ede

kaiser ede (kaiser ede az ítélőtábla előtt)
kaiser ede (kaiser ede az ítélőtábla előtt)

A móri ügy kapcsán a Nemzeti Nyomozó Irodával, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben benyújtott kártérítési igényét elutasító elsőfokú ítélet ellen fellebbezett.

A Szegedi Törvényszék elnökhelyettese közölte, hogy a felperes a Szegedi Ítélőtáblához címzett fellebbezésében elsődlegesen a Szegedi Törvényszék ítéletének megváltoztatását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte.

A Szegedi Törvényszék azért utasította el Kaiser keresetét a Nemzeti Nyomozóiroda és pertársai ellen, mert az alperesek felróhatósága nem állapítható meg a felperes elítélésével. Az ítélet szerint a jogalkalmazó szervek tévedése nem jelent egyúttal felróható magatartást is. Az elsőfokú bíróság szerint a polgári peres bíróság a büntetőeljárás törvényességét a személyiségi jogi per keretében – amely jogsértésre Kaiser hivatkozott – nem bírálhatja felül, ebben csak a büntetőügyben eljáró hatóságok foglalhatnak állást. A jogalkalmazó téves mérlegelése nem jelentette a felperes személyiségi jogának a megsértését, így nem lehet helye kártérítési igénynek.

2002. május 9-én nyolc halálos áldozattal járó bankrablás történt az Erste Bank móri fiókjában. Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek. A Fővárosi Ítélőtábla döntésével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre is emelkedett. Kaiser Ede két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. A bíróság 2009-ben mondta ki, nem Kaiser Ede a móri gyilkos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik