Közélet

Felfüggesztett börtön a verekedő gyöngyösi rendőrnek

bíróság (ítélet)
bíróság (ítélet)

A férfit lefokozták, de továbbra is dolgozhat rendőrként.

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt nem jogerősen 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn az egri törvényszék egy gyöngyösi rendőrt , aki úgy megvert egy intézkedés alkalmával egy férfit, hogy eltört négy bordája.

A büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette a bíróság, és arról is döntött, hogy a vádlott továbbra is rendőr maradhat. Ugyanakkor elrendelte a főtörzszászlós törzszászlóssá való visszaminősítését. Az ítélet ellen a vádlott – aki mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését – és védője fellebbezést nyújtott be, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Az eset még 2009. november 5-én késő este történt, miközben Berecz József főtörzszászlós egy magánházból előállította a sértettet. A férfi másnap kora hajnalban ment a gyöngyösi kórházba, majd a hatvani kórház traumatológiájára szállították. Később pedig a kórház intenzív osztályára került légmell miatt.

A rendőri jelentésben csupán az szerepelt, hogy a férfi ellenállt az intézkedésnek, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A karját hátracsavarták, a térdhajlatába térdeltek annak érdekében, hogy a járőrautóba helyezzék. A sértett feljelentésében azt állította, hogy sérülései akkor keletkeztek, amikor a vádlott megverte. Elmondása szerint az egyenruhás a rendőrautóban rontott rá, miközben neki hátra volt bilincselve a keze.

A hétfői tárgyaláson a kirendelt orvosszakértő elmondta: a kórházi látleletek szerint a sértett felsőtestén több mint 10 pontszerű, illetve csíkszerű bevérzés volt látható, és négy bordája eltört. A sérülések eleséssel nem magyarázhatóak, illetve kizárt, hogy a bordák már az intézkedést megelőzően töröttek voltak, mert ez kiderült volna, miközben a férfit előállították. A szakértő nem állította, hogy a sérülések az intézkedés alatt keletkeztek, de nem is zárta ezt ki. Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a kialakult légmellnek nincs köze a bordatöréshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik