Közélet

Sikkasztással vádolják Buják polgármesterét

penz-zseb(210x140)(1).jpg (euró, )
penz-zseb(210x140)(1).jpg (euró, )

A sikkasztással okozott kár megtérült, a polgármester "visszatette" a pénzt, amikor ellenőrzésekbe kezdtek az önkormányzatnál.

A Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn közölte: kétmillió forintos sikkasztással vádolja az ügyészség a Nógrád megyei Buják község független polgármesterét. Bóna Gyula elmondta: a Pásztói Városi Ügyészség vádirata szerint a település első embere hivatali helyzetével visszaélve a Sajóvölgye Takarékszövetkezetnél lévő önkormányzati számláról 2011. március 29-én kétmillió forintot vezetett át az önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára. Ezt az összeget azután készpénzben felvette, majd a saját céljaira fordította.

A vádiratban szerepel az is, hogy később, amikor ellenőrzés kezdődött a bujáki önkormányzatnál, a polgármester befizetett kétmillió forintot a takarékszövetkezet fiókjában, így az általa bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

Kodák Csaba polgármestert, továbbá egy 40 éves karancsaljai és egy 44 éves erdőkertesi férfit tavaly novemberben fogta el a rendőrség. Az utóbbi két gyanúsítottat őrizetbe vették, ők a gyanú szerint különféle áruk szállítását ígérve kértek pénzt a faluvezetőtől, aki több millió forintot adott nekik, a bujáki önkormányzat pénzét is felhasználva.

Az eljárás alatt Kodák Csaba mindvégig szabadlábon volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik