Közélet

Beismerte, most mégis tagad a prostituált gyilkosa

kés (kés, véres)
kés (kés, véres)

A háromgyerekes apuka a bíró előtt azt mondta, nem ő szurkálta halálra a terhes nőt.

A férfi megváltoztatta vallomását, pedig korábban a rendőrségen beismerte: november 2-án ő késelt halálra egy prostituáltat Kecskeméten. Pénteken, a bíróságon már azt mondta, nem ő követte el a bűncselekményt – tájékoztatta az MTI-t Kustos István, a gyanúsított ügyvédje szombaton. A tettest a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte, az indoklás szerint ugyanis fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye. A határozat jogerős, mert a férfi nem fellebbezett.

A 35 éves gyanúsított a nyomozóknak azt mondta, Kecskeméten, a Mindszenti körúton vette fel a húszéves nőt. Azt állította, először nem is sejtette, hogy a nő prostituált, hiszen sosem volt dolga velük. Úgy hitte, a nő bajban van, ezért állt meg a félreérthetetlen kézmozdulatokra, majd a Mindszenti körútról a Juhász utcába hajtottak. Útközben megegyeztek abban, hogy 2500 forintért a nő kielégíti a férfit. Mikor megérkeztek a későbbi gyilkosság helyszínére, mégis többet kért a légyottért. A fiatal és a férfi összevitatkoztak az áron, majd a kuncsaft megkérte a nőt, hogy szálljon ki az autójából, de ő nem volt hajlandó elhagyni a kocsit, helyette a telefonjáért nyúlt és valakit fel akart hívni. A rendőrségen tett vallomása szerint a férfi ettől megijedt, és felkapta kését: egyszer szúrt, a találat a prostituált szívét és a tüdejét érte. A nő erre kiugrott a kocsiból, elkezdett futni, de néhány lépés múlva összeesett és meghalt. A fiatal várandós volt.

A rendőrség szerint a férfi és a nő között nem került sor szexuális aktusra. A gyilkos elhajtott a helyszínről, a rendőrök pedig – a vasutas szombat reggeli bejelentése után – nagy erőkkel kezdték el kutatni a tettest. Számtalan embert kihallgattak az ügyben, igyekeztek feltérképezni az áldozat kapcsolatait, kuncsaftjainak körét. Szerdára jutottak el a gyanúsítottig, valaki ugyanis látta, amikor a nő péntek este beszállt a férfi kocsijába.

A férfi, amikor szembesítették a bizonyítékokkal, mindent bevallott, az elmondottakat később a helyszíni kihallgatáson is megismételte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik