Közélet

Elmeorvos vizsgálta a volt Energol-vezért

portik tamás (portik tamás, tek, maffia, )
portik tamás (portik tamás, tek, maffia, )

Igazságügyi elmeszakértői vizsgálatra vitték csütörtökön a szegedi börtönből P. Tamást – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint ez része a kötelező rutinvizsgálatnak, amelyet minden olyan gyanúsítottnál el kell végezni, aki életellenes bűncselekmény részese lehetett. A kilencvenes évek olajszőkítési botrányairól elhíresült Energol Rt. volt igazgatóját nem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Aradi utcai épületében vizsgálták meg – írja a Magyar Nemzet.

Az elmeorvosi eljárás tényét P. Tamás védője, Bánáti Kristóf a lapnak azzal erősítette meg, hogy védencét három órán át vizsgálták, és annak eredményét szakvélemény formájában később ismertetik velük. Az ügyvéd az eljárás részleteiről és az ott alkalmazott módszerről nem akart nyilatkozni a lapnak.

P. Tamást az NNI júliusban vette őrizetbe, és azzal gyanúsította meg, hogy felbujtóként működött közre Prisztás József vállalkozó 1996-os kivégzésében, valamint az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merényletben. A férfit Seres Zoltán vállalkozó 1999-ben történt meggyilkolása ügyében is felbujtóként hallgatták ki.

A Magyar Nemzet szerint kedden P. Tamásnak és a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának állítólagos kapcsolata is téma volt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén. A 2041-ig államtitoknak minősített ügyről a testület Laborc Sándort is meghallgatta volna, de ő a megjelenést elhárította, mert saját büntetőpere tárgyalása is aznap volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik